Készen áll felvenni a mentál_szemüveget?
Üdvözlöm! Az én nevem Szik Mátyás. Mentálhigiénés segítő szakember diplomámat a Károli Gáspár Református Egyetemen Pszichológia intézetében szereztem. Interdiszciplináris családtudományi mester szakemberként pedig a Semmelweis Egyetemen végeztem.
Mit is jelent az, hogy felvenni a mentál_szemüveget? Mit csinálok én?
Tanulmányaim és tapasztalatom alapján ezt, mint egy attitűdöd fogalmaznám meg. Olyan felfogás vagy inkább látásmód melynek alapját, Carl Rogers nyomán a személyközpontú, feltétel nélküli elfogadáson alapuló emberbaráti szeretet adja. Én így tekintek minden hozzám érkezőre és a világ jelenségeire egyaránt. Odafordulással és elfogadással, ítélkezés mentesen. Személyes érdeklődésem homlokterében a figyelemhiányos hiperaktivitás zavar családi kapcsolatokra gyakorolt hatásának kutatása áll.
Emellett kognitív viselkedésterápiával, neuropszichológiával és addikciókkal is sokat foglalkozom. 50 perces elsősorban személyes találkozók alkalmával igyekszem teljes odafordulással kísérni a hozzám fordulókat. Felkéréseknek eleget téve tartok előadásokat és a jövőben tervezem egy mentálhigiénés podcast elindítását is.
Párkapcsolat
A legközelebbi kapcsolatunk, mely olykor nem fenékig tejfel. Ha egyáltalán van. De miért nincs hosszú ideje és miért futok bele sokszor nagyon hasonló párkapcsolatokba…
Szülői minőség
Életünk talán legnagyobb feladata és küldetése. De hogyan kell ezt (elég) jól csinálni? Milyen szülő vagyok én? Milyen a szülőtársam?
Életvezetési elakadás
Karrier vagy munkahely, hivatás vagy pénzkereset? Hobbi, identitás és megannyi kérdés, melyekre nap, mint nap keressük a választ? De úgy érezzük ez már egyedül nem megy…
Önértékelés, önbecsülés, önismeret
Hogyan kell(ene) szeretnem önmagam. Ha pedig szeretem vagy éppen nem, becsülöm, amivé váltam? Mennyire ismerem magam?
Önismeret
Hogyan váltam azzá, aki ma vagyok? Fair megkérdezni ,hogy ki vagyok én? Mi van a tabukkal és titkokkal? Milyen a viszonyom önmagamhoz?
Család, stressz, megküzdés
Stressz nélkül nincs élet. Ebben pedig szerepe van a családnak is. Milyen rendszert alkot és, hogyan küzdünk meg a szorongató helyzetekkel? Hol a helyünk a családban? Hogy állunk az adaptív és maladaptív módszerekkel?
De mit csinál egy mentálhigiénés segítő szakember?
A mentálhigiéné a lelki, érzelmi és pszichés egyensúly. A segítő szakember megfelelő pszichológiai tudással és nagy gyakorlati tapasztalattal, elsősorban a jelenbeli elakadásokra koncentrálva kíséri kliensét az 50 perces személyes találkozók alkalmával. A hangsúly pedig a kísérésen van. Nem vezetésen és nem is tanácsadáson. Nem coaching vagy feltáró pszichoterápia, amit várhat a hozzám forduló. Számomra a legfontosabb, amellett, hogy hogyan került bele az, amilyen élethelyzetben van éppen a hozzám forduló személy. Hogyan tudom transzparensen rávezetni a saját felismeréseire. Meglátásom szerint ugyanis, nincs meghatározóbb igazság, mint a saját igazság. Sokan sokféleképpen gondolkodunk. Bio-pszicho-spirito-szociális lényekként számos életterületen kell helyt állnunk. Ehhez a legfontosabb, hogy megleljük a belső békénket és a saját egyensúlyunk fenntartására törekedjünk. Ebben segít, ha közelebb kerülünk önmagunkhoz és ezen keresztül másokhoz egyaránt.
Mentál_szemüveg az instagramon:
Mentál_szemüveg a Facebook-on:
„A növekedés akkor következik be, amikor az egyének szembesülnek a problémákkal, megharcolnak azok leküzdéséért, és e küzdelmek révén készségeik, képességeik, életszemléletük új aspektusait fejlesztik ki.”
– Carl Rogers
Szik Mátyás
Welfare Consulting Kft.